Találkozó: az indulás napján reggel 06.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött).
További felszállási lehetőségek: Kecskemét – Auchan parkoló, Szeged – Volán Pu. (Mars tér), Nagylak – határ, illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyenl
Szállás: Gelencén és Csernakeresztúron a faluturizmus keretein belül magánházaknál különbejáratú kétágyas szobákban fürdőszoba használattal. Az erdélyi magyar házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat minden idelátogató, aki a falusi életformát kívánja megismerni.
Ellátás: reggeli és estebéd a magánházaknál. A tájra jellemző ízek.
Figyelem: A körutazás Európai Uniós tagállamokat érint, magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal vehetnek részt az utazáson.
Gelence: a Székelyföld délkeleti zugában, a Háromszéki-havasok nyugati lábánál, az Ezeréves határnál, Kézdivásárhely mellett megbúvó székely falu. Az ősi templomban látható Szent László legenda freskósorozatáról vált ismertté a település.
Csernakeresztúr: ez a kis falu, ahová bukovinai székelyeket telepítettek, a Déli-Kárpátok északi előterében, a Cserna völgyében fekszik Déva és Vajdahunyad között. Kiváló kiindulópont a Retyezát hegység/Zerge-havas nemzeti parkjának és 2500 méter fölé nyúló csúcsainak bejárásához.
1. nap: Budapest – M5 – Szeged – Nagylak (határállomás) – Arad (a 13 vértanú emlékműve, az újonnan felállított Szabadság szobor) – Lippa – Marosillye (Bethlen Gábor szülőháza) – Déva (siklóval fel “Magos Déva várához”, Bethlen Gábor fejedelmi kastélya kívülről) – szállás Csernakeresztúron.
2. nap: Csernakeresztúr – Nagyszeben (városnézés a gyönyörűen felújított ódon szász belvárosban, a település 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa címet nyerte el) – Kerc (a legkeletibb ciszter apátság romjai) – Fogaras – Brassó – Székelyföld: Maksa-Eresztevény (Gábor Áron sírja) – Kézdivásárhely – szállás Gelencén.
3. nap: Gelence (a “régi” templom a Szt. László legenda freskóival) – Kézdivásárhely (főtér a jellegzetes udvarterekkel) – Bereck (Gábor Áron emlékház) – Ojtozi-szoros, Sósmező (Ezeréves határ, magyar katonák sírjai) – Szent Anna-tó (nyáron fürdési lehetőség) – Mohos-láp (rövid túra a tőzegmohalápban) – Torjai-büdösbarlang (túra a kénbarlanghoz) – szállás Gelencén.
4. nap: Gelence – Brassó-Pojána (magas hegyvidéki üdülőhely, innen felvonóval a Keresztény-havas gerincére, majd rövid túra a csúcsra, ahonnan pompás kilátás nyílik a Kárpát kanyarulat vonulataira) – Törcsvár („Drakula”- kastély a Déli-Kárpátokban) – Brassó (ősi szász belváros, Fekete templom) – szállás Gelencén.
5. nap: Zabola – Kovászna (borvízforrások, iszapfortyogó) – Csomakőrös (Kőrösi Csoma Sándor emlékek) – Zágon (Mikes Kelemen szülőfaluja) – Sepsiszentgyörgy (Kós Károly Múzeum) – Kilyén (XIII.századi unitárius templom) – Csernáton (Damokos kúria, skanzen, gépkiállítás) – szállás Gelencén.
6. nap: Búcsú Gelencétől – Szászhermány (szászok ősi erődtemploma) – Transzfogarasi autóút (a káprázatos panorámájú alpesi út felvezet a Fogarasi-havasok jégvájta csúcsaihoz, a Bilea-tengerszemhez) – Gyulafehérvár (vár, érseki székesegyház, Hunyadi János, Hunyadi László, János Zsigmond, Izabella királyné, és mások síremléke) – Alvinc – Piski – szállás Csernakeresztúron.
7. nap: Vajdahunyad (a Hunyadiak gótikus-reneszánsz várkastélya) – Déva – Máriaradna (ferences templom és kolostor) – Arad – Nagylak (határállomás) – Szeged – M5 – Budapest. Érkezés az esti órákban.