Kína nem egyszerűen egy ország, sokkalta inkább nevezhető egy különleges világnak. Az egzotikumok, az ősi kultúra, az évezredes hagyományok, és a XXI. század legújabb vívmányainak egyedülálló kavalkádja.
Tervezett program:
1. nap: Budapest …
Elrepülés Budapestről átszállással Pekingbe. Étkezések és éjszakázás a gép fedélzetén.
2. nap: … Peking – Olimpiai helyszínek
Érkezés, majd fotóstop a 2008-as Nyári Olimpiai Játékok helyszínénél. Vacsora egy városi étteremben. Szállás Pekingben.
3. nap: Peking – Nyári Palota – Tienanmen tér – Tiltott város
Reggeli, majd városnézés: A Peking központjától 15 kilométerre nyugatra található Nyári Palota a legnagyobb császári park, amelynek háromnegyedét víz borítja (pl. a Kunmingban lévő tavat is idevarázsolták). A palota területén a kínai építészet jellegzetességei mind megtalálhatóak: pavilonok, kertek, tornyok és hidak. A tó partján sétálva a több mint 700 méter hosszú faragott és festett folyosón ezernyi miniatűr képecske látható a fejünk fölött, amelyek mindegyike egy-egy történetet mesél el a kínai mitológiából. A hosszú folyosót négy pavilon szakítja meg, amelyek a négy évszakot szimbolizálják. Peking szívében helyezkedik el Kína legnagyobb tere, a Tienanmen tér, amelyet többek között a Nemzeti Múzeum, a Nép Hőseinek emelt emlékmű, és Mao Ce-tung mauzóleuma vesznek körül. Miután végigsétálunk a hatalmas téren, elérkezünk a Tiltott Város déli bejáratához. A Tiltott Város a Ming és a Qing dinasztiák császári palotája volt közel ötszáz éven keresztül; rengeteg kincs és ritkaság található a ma Palota Múzeumnak nevezett komplexumban. A Tiltott Város domináns színe a sárga, mivel ez volt az uralkodói család szimbóluma. Egy egész városról lévén szó, több palotából, csarnokból és pavilonból áll. Egy különleges számítási módszer szerint eredetileg 9.999 helyiségből állt, mert a kínaiak szeretik a kilences számot. Vacsora egy városi étteremben. Szállás Pekingben.
4. nap: Szellemek Útja – Ming sírok – Kínai Nagy Fal
Reggeli után teszünk egy sétát a Szellemek Útján, majd meglátogatunk egyet a Ming császári sírok közül, ezután megnézzük a Kínai Nagy Fal egyik szakaszát. Úgy tartja a mondás, hogy a kínai embernek életében két helyre kell elzarándokolnia: a pekingi Tiltott Városba és a Nagy Falhoz. Visszautazás Pekingbe. Vacsora egy városi étteremben. Szállás Pekingben.
5. nap: Ég temploma - Shanghai
Reggeli, majd délelőtt ellátogatunk az Ég templomába, ahová a Ming és a Qing császárok is gyalog jártak. Legnevezetesebb része, amelyet a fotókról is ismerhetünk, az Imádságok Csarnoka, melynek 4 főoszlopa a 4 évszakot reprezentálja. Itt láthatjuk még a kör alakú lépcsőzetes oltárt, ahol a kínaiak szerint a „Föld közepe” található. Ezután transzfer a vasútállomásra. Elutazás Shanghaiba a 2011 júniusában átadott szuperexpresszel, amely 300 kilométeres óránkénti sebességével kb. 4 óra alatt teszi meg a Peking - Shanghai közötti 1318 kilométeres távot. Érkezés után városnézés: Nanjing Road, Bund. Hajókázás a Huangpu folyón, amely során Shanghai felhőkarcolóiban, épületeiben gyönyörködhetünk. Vacsora egy városi étteremben. Szállás Shanghaiban.
6. nap: Shanghai – Suzhou – mandarinkertek - Shanghai
Reggeli, majd kirándulás Suzhouba, amely egy a Jangce folyó deltájában épült város, területének majdnem felét víz borítja; hatalmas csatornahálózata miatt méltán nevezik „Kelet Velencéjének”. 2500 éves történelme során több mandarinkert is épült a városban, ezek közül kettőt tekintünk meg, majd (idő függvényében) ellátogatunk egy selyemgyárba, ahol megismerkedünk a híres kínai hernyóselyem készítésével. Vízibuszos kirándulást teszünk a csatornán. Visszautazás Shanghaiba. Vacsora egy városi étteremben. Este egy lélegzetelállító akrobata show-n veszünk részt. Szállás Shanghaiban.
7. nap: Shanghai Óváros – Jade Buddha templom – Örömök kertje
Reggeli, majd a városnézés folytatása: Jade Buddha templom, amely két nagyon értékes jáde Buddha-szobornak ad otthont, amelyeket még Burmából hozott egy szerzetes. Habár maga a templom csupán 1928-ban épült, a régi klasszikus stílus azonban egyedülállóvá teszi ebben a hatalmas modern metropoliszban. Shanghai Óvárosa egy nagyon régi üzleti negyed, amelyben a turisztikai látványosságok, ajándéküzletek, éttermek, valamint a legöregebb bank, ékszerüzlet, teaház, és a cikk-cakk híd egyaránt fellelhető. A híres Örömök kertje is itt található, amelyet a XVI. században egy kínai kormányhivatalnok – mandarin – építtetett, azonban az ópiumháború idején teljesen elpusztult, és csak az 1950-es években építették újjá. Ez a lenyűgöző mandarinkert teljesen elfeledteti velünk, hogy egy 23 milliós város vesz körül bennünket. Vacsora egy városi étteremben. Este transzfer a repülőtérre.
8. nap: Shanghai - Budapest
Hajnalban elrepülés Budapestre menetrend szerinti járattal. Érkezés a menetrendtől függően.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Az út során érintett UNESCO Világörökségek:
- Tiltott Város
- Nagy Fal
- Suzhou mandarinkertek
- Ég temploma
- Pekingi Nyári Palota
- Ming királyi sírok
- A Nagy Csatorna
A részvételi díj az alábbiakat tartalmazza:
Részvételi költség:
A 120 USD a belépőket, a programban feltüntetett étkezéseket (vacsorák, néhány esetben ebédek), és az ezekhez kapcsolódó szervezési, foglalási és az esetenkénti transzfer költségeket tartalmazza. Ez a kinti szolgáltatóknak érkezéskor, egy összegben fizetendő.
Borravaló: ajánlott 4 USD/nap/fő
További tudnivalók:
Minimum létszám: 15 fő