EUB utasbiztosítás

A Fekete-erdő és Elzász csodái

A Fekete-erdő és Elzász csodái
A Fekete-erdő és Elzász csodáiA Fekete-erdő és Elzász csodái
már 22 500 Ft-tól
Fő/éj

1. NAP Találkozás 05.30-kor, indulás 06.00 órakor Budapestről. Utazás rövid pihenőkkel Salzburg – München útvonalon az Augsburg környéki szálláshelyre.(1 éj) (kb. 800 km)

2. NAP Korai reggeli után séta Bajorföld harmadik legnagyobb városában, a gazdag történelmi múlttal rendelkező Augsburgban: középkori negyed, dóm, Fuggerei, majd utazás a „Romantikus úton” a Duna partján fekvő Dillingenbe. Várkastélyát még a XIII. században az augsburgi püspököknek emelték, egyeteme már a XVI .században is elismert volt Európa szerte. Innen Ulmba, Baden-Württemberg tartomány és Bajorország határán, a Duna partján fekvő városba folytatjuk utunkat. A város legnevezetesebb látnivalója a székesegyház, a Németföld egyik legnagyobb és legszebb gótikus temploma. A 20000 hívőre méretezett templom építését 1377-ben kezdték el és csak a 19. században készült el, építése pontosan 513 évig tartott. A 161,5 m magas templom befejezését követően 11 évig a világ legmagasabb épülete volt. Orgonáján Mozart is játszott. A dóm megtekintése után a Duna menti óváros különleges látnivalói következnek: az 1370.ben épült Városháza, a Halász- és Tímárnegyed festői kis utcái és hídja, Einstein-kút. Séta után továbbutazás a fekete-erdei szálláshelyre (3éj). (kb. 400 km)

3. NAP Pihenés a szálláshelyen, vagy fakultatív kirándulás Franciaország keleti határán, az Ill folyó és a Rajna torkolatánál fekvő Strasbourgba. A világörökség részeként védelmet élvező történelmi városmag az Ill folyócska szigetén fekszik, gótikus stílusban épült katedrálisa csodájára jár a világ. A középkori városmag más részletei is érdekesek számunkra, mint a Szent Tamás-templom, a Petite France hangulatos negyede. Strasbourg külvárosában helyet kapott a modern építészetet képviselő Európai negyed (Európai Parlament, Európai Tanács, Emberi Jogok Európai Bírósága) is. Programunkat az Ill folyón egy hajókirándulás is tarkítja Továbbutazás az időtlennek tűnő alig ezer lakosú Riquewihrbe, ahol egy kis borkóstolásra is időt szakíthatunk. Az egykor királyok által is kedvelt „legelzászibb város”, Colmar napunk utolsó állomása, ahol többek között a jellegzetes faberakásos elzászi építészetet is megismerhetjük. (Szent Márton-templom, Adolf-ház, Pfister-ház, Petite Venice). A város nevét is a királyi palota egy tornyáról, a galambok tornyáról kapta. (kb. 250 km)

4. NAP Reggeli után kirándulás a Fekete-erdőbe: Gutach az egykori népi építészet és művészet kincsestára, a fekete-erdei Tribergben található Németország legnagyobb vízesése, amely hét lépcsőben összesen 162 m magasból zúdul le. A vízeséshez kapcsolódó vízierőmű tette lehetővé Németországban elsőként az elektromos utcai világítás kiépítését. Furtwangen az órakészítés még ma is fontos központja és végül a Fekete-erdő nyugati szélén található egyetemi és polgár város, Freiburg (dóm, városháza, Martinstor, Kaufhaus), mely mediterrán hangulatot áraszt házaival és lakóival. Díszítő jelzője szerint az erdők, a gótika és a borok városa. (kb. 150 km)

5. NAP Reggeli után utazás Bad Dürrheimbe, ahol gyógyfürdő és klinika található. Séta a fürdő parkjában vagy látogatás Európa legnagyobb farsangimaszk-kiállítására. Utolsó állomásunk a Fekete-erdőben Donaueschingen, ahol a Fürstenberg-család kastélykertjében a Duna forrásánál már több emléktáblát elhelyeztek, hiszen a mondás szerint: „Aki nem látta a forrást, nem ismeri a folyót”. Az itt feltörő forrást tartja a hagyomány Európa második leghosszabb folyójának, a Duna eredetének, de valójában a Brigach és a Berg patak összefolyásától számolhatjuk a kezdő kilométert. A Bódeni-tó paréstján haladva érjük el a tiroli Innsbruck környéki szállásunkat. (1 éj) (kb. 450 km)

6. NAP
Reggelit követően rövid városnézés Tirol tartomány központjában, a Nordkette hegyvonulat lábánál elterülő Innsbruckban. A város két alkalommal is otthont adott a téli olimpiai játékoknak, bár a turisták számára elsősorban műemlék város (Aranytetős ház, dóm, Diadalív, Hofkirche). Hazautazás, érkezés Budapestre a késő esti órákban. (kb. 850 km)

SZOLGÁLTATÁSOK: közlekedés, szállodai elhelyezés 2–3 ágyas zuhanyzós szobákban, reggeli, kísérő idegenvezető, , útlemondási biztosítás

A részvételi díj a belépőket nem tartalmazza! Belépők összesen: kb. 80 EUR

FELSZÁLLÁSI HELYEK: Budapest • Tatabánya • Győr • Csorna • Kapuvár • Sopron

A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk. Elfogadom.